Amikor Gergővel először találkoztam…

Egy barátnőmtől kaptam a fotózást ajándékba. Mindig is szerettem volna modell lenni, de az életem alakulása során idővel már tudtam, hogy ez nem az én utam, és el is fogadtam ezt. Amikor a barátnőm felhívott és elmondta, hogy mi is lesz az ajándékom, mégis nagyon izgatottá váltam, persze tudtam azt, hogy ez nem egy modell karrier kezdete, de mégis lesz a kezemben egy portfólió, amelyet büszkén nézegethetek, mutathatok a barátaimnak, na és persze sosem tudni mit hoz az élet és mire lesznek még jók a képeim. Gyorsan fel is hívtam a fotós srácot, Kovács Gergelyt, akiről akkor még semmit nem tudtam, csak a telefonszámát, amelyet a barátnőm nyomott a kezembe, amikor közölte, a meglepetést. Megbeszéltük az időpontot, és ahogy leraktuk a telefont, én gyorsan a fürdőszobába rohantam, és a tükör előtt ácsorogtam. Azt hiszem, nem kell bemutatnom senkinek az érzést, pedig azt mondhatom, egészséges önbizalommal rendelkezem, ahogy nézegettem magam egyre több hibát véltem felfedezni magamon. „Úr Isten mennyire vastagok a combjaim, hát így biztos, hogy nem lehet fotózásra menni.”, gondoltam. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy semmi pánik, van még öt nap, akkor addig nem eszem semmit, csak iszom, és akkor talán kicsit jobban fogok kinézni, amikor eljön a „nagy nap”. Persze mondanom sem kell, ahogy telt az idő, úgy szegtem meg minden egyes szabályt, amelyet felállítottam a következő öt napra, hogy mire találkozunk „top modell” legyek. Na és persze a ruha probléma. Azt hiszem minden nő ismeri az „egy göncöm sincs” érzést, ami elég nagy problémát jelent, főként, amikor az ember lánya fotózásra készül.

Amikor elérkezett a találkozó időpontja, szerintem a világ legrosszabb nőjének éreztem magam, ahogy Gergő kapujában ácsorogtam, és vártam. Egész reggel esett az eső, mi pedig kültéri fotózásra mentünk, „hát ilyen az én formám, biztos le is mondja majd”, gondoltam magamban. Akkor pedig kilépett az ajtón, rá sem hederített, hogy szakad az eső, rám nézett, és azt mondta, „uhh mennyire jól nézel ki.” Nem voltam biztos benne, hogy őszintén mondja, de mindegy is volt, jól esett nagyon, és a következő percben már tudtam, akármennyire is vastagok a combjaim, nem lesz itt semmi gond. A kocsiban sokat beszélgettünk, és Gergő elmagyarázta, még ha lenne velem bármi gond is, akkor sem kellene aggódnom, mert hát minek a fotós tudás, a különböző beállítások, a drága fényképező gép na és a retus, ha a kisebb nagyobb problémákat nem lehet kijavítani.

Tudtam, hogy sosem leszek igazi modell, és nem vagyok elég fiatal már hozzá, de arra az egy napra mégis annak éreztem magam. Nem csak modell voltam, hanem igazi nő is, még akkor is ha a képek nagyrészt előnyösök voltak, elhittem hogy szép vagyok, és csak az járt a fejemben, hogy mennyire tetszeni fogok a pasiknak, és hogy mennyire irigyek lesznek rám a lányok, amikor felrakom majd az internetre a képeimet. A fotózás kellemes hangulata, Gergő humora, és pozitív kisugárzása teljesen feldobta a napomat, nemcsak profi fotókkal lettem gazdagabb, hanem egy felejthetetlen élménnyel és egy újabb ismerőssel, akit azóta akkor is „igénybevettünk”, amikor ugyanez a barátnőm úgy döntött végül beadja a derekát, és férjhez megy.