Esküvői fotózás

Szerencsére még napjainkban is rengeteg olyan pár van, akik úgy döntenek, hogy egybekelnek. Ez, véleményem szerint egy nagyon tisztelendő és csodálatos dolog. Részben azért is, mert már egyre kevesebb olyan pár van, aki együtt hosszú távra terveznek, hiszen napjainkban az élet szinte teljesen kiszámíthatatlan. Ott van például a munka, amikor is nagyon sokan túlóráznak, nem marad idejük egymásra, egyik fél esetleg elmegy külföldre dolgozni és még hosszasan lehetne sorolni olyan tényezőket, amelyek mind-mind megnehezítik az együttlétet. Azonban, akik egybekelnek, azok őrületes bulit szoktak csapni. Van szerencsém nekem ezt közvetlen közelről tapasztalni, hiszen esküvői fotózással is foglalkozom. Egyrészt mindig jó érzéssel tölt el, ez a fajta munka, ha lehet munkának nevezni, hiszen boldogságot, önfeledt vidámságot lencsevégre kapni eszméletlen jó érzés. Vannak azonban, természetesen kirívó, extrém esetek is, amikor is lényegében az adott esküvőn nem tudom hova tenni magam, de ezekre picit később rátérek.

Általában egy ilyen fotózás egyre inkább úgy szokott zajlani, hogy már az előkészületektől kezdve igénylik a fotóst. Mit jelent ez? Nos, már aznap reggel, illetve ki mikor oldja ezt meg hívnak, hogy elkezdték az előkészületeket és jöhetek én is. Hát ahány ház, annyi szokás. Volt, hogy fényképeztem már azt is, hogy hogyan készül az étel, volt, hogy szemtanúja lehettem eléggé paprikás családi veszekedéseknek, persze, szerencsére ez elmúlt, mire eljött a nagy nap. Egyrészt én, mint fotós, valahogy olyan kell legyek, mint egy kaméleon. Mindenhol ott, de igazából sehol sem. Ezt konkrétan arra értem, hogy nem szabad leragadni egyetlen eseménynél, asztalnál vagy éppen pár embernél. Azért fogadnak fel, hogy mindenkiről tudjak képet készíteni, illetve az adott eseménynek az összes lényegesebb mozzanatát tudjam lekapni. Tehát volt már pár olyan eset, amikor is úgymond kívülállónak képzeltem magam és nem nagyon tudtam, hogy most mit kezdjek.

Egy ilyen eset volt, amikor is nem sokkal a ceremónia kezdete előtt a mennyasszony bepánikolt és meg akart hátrálni. Pont szemtanúja voltam, lényegében senki sem törődött velem, hiszen az a dolgom, hogy ott legyek, fotózzak. Azonban hirtelen, támadt egy, véleményem szerint egyébként vad ötletem, hogy hát lefotózom ezt is, mégiscsak a ceremónia része. Egy ideig vacilláltam, nem tudtam, hogy mit kezdjek, aztán gondoltam mégiscsak készítek egy képet, arra az esetre, ha végül a mennyasszony meggondolja magát, akkor egy vicces és egyben szép emlék is lesz. Épphogy emelni kezdtem a gépet, akkora pofont kaptam az anyósjelölttől, hogy csak kis szerencsének köszönhető, hogy nem ejtettem el a fényképezőgépet. Aztán jött a fejmosás, hogy mit képzelek, ezt ne fotózzam le. No, ekkor vált egyértelművé számomra, hogy lehet mégiscsak rossz döntést és csak nekem tűnne ez jó dolognak. Illedelmesen elnézést kértem, próbáltam magyarázni, hogy miért is akartam és hogy utána ki is lehet törölni, végülis úgy ahogy tudtuk rendezni a viszonyunkat a hölggyel. Nem mellékesen, önfeledt boldogságban egybekelt a pár, így én is folytathattam a munkámat. Pörögnek az események, és már a lakodalmon fotóztam, amikor is a vőlegénynek az apósa szinte odarángatta hozzám az ifjú pár férfi tagját, hogy meg tudja mutatni, milyen vicces volt, amikor a mennyasszony pánikrohamot kapott. Mondtam nekik, hogy csalódást kell, okozzak, de ez bizonyos okok miatt nem került lencsevégre. Ez pedig az a momentum volt, amikor is megkaptam a második fejmosásomat, hogy hát ezért vagyok fizetve, nem véletlenül hívtak, hogy fotózzak már akkor, amikor az előkészületek mennek. Utólag persze vicces, meg úgymond jó sztori, de nagyon sokszor tartogat extrém helyzeteket egy esküvői fotózás a fotós számára is.